Barion Pixel

Válságálló szakmát szeretnél? Felnőttként is bátran vágj bele!

construction-worker

Orvos, jogász, informatikus… – ezekről a szakmákról nem sokat fogsz olvasni ebben a cikkben. Bár való igaz, hogy ezek a foglalkozások is viszonylag biztos megélhetést adnak ebben a változó világban, kicsi az esélye annak, hogy ha most beülsz az iskolapadba, akkor ezek bármelyikével rövid időn belül megfelelő jövedelem lesz a kezedben. Ha igazán válságálló szakmát szeretnél, másfajta képzésre lesz szükséged. 

Válságállóság = felsőoktatás?

“Szerezz egy jó diplomát, és nem lesz gond!” – sokszor még ma is ezt tanácsoljuk a fiataloknak. És valóban: bár Magyarországon más országokkal összehasonlítve magas a diplomás munkanélküliek aránya (tehát sokan vannak, akik felsőfokú végzettséggel sem találnak munkát), arányaiban még mindig a társadalomnak ebben  a rétegében dolgoznak a legtöbben. Vagyis diplomával könnyebb elhelyezkedni, mint mondjuk érettségivel és középfokú végzettséggel. 

De ez azt jelentené, hogy a “diplomás” szakmák válságállóak lennének? Nem éppen…

Egyfelelől a statisztika csalóka. A rendszer csak “lefelé” átjárható. A diplomás ember dolgozhat segédmunkásként, míg 8 általánossal nem lehet orvosként praktizálni. A magasabb végzettségűek előtt több ajtó áll nyitva – de nagy kérdés, hogy olyan kapun tudnak-e belépni, amelyik valóban tisztes megélhetéshez, jó körülményekhez vezet. 

Másfelől diplomát szerezni drága és sokáig tart. Természetesen megéri a befektetést, de ez nem jelenti, hogy diplomával válságálló szakmát szerezhetünk. Amíg a felsőoktatásban tanulunk, több okból is kiszolgáltatott helyzetben vagyunk:

  • Egyszerre tanulni és dolgozni nem könnyű. Kérdés, hogy el tudjuk-e végezni a képzést úgy, hogy közben ne kerüljünk anyagilag rosszabb helyzete, mint ahol előtte volunk. Ha viszont nem tudunk végezni, az nagy veszteség. 
  • A tényleges, megfelelő munkábaálláshoz elméleti és gyakorlati ismeretekre is szükség van. Diákmunkásként, gyakornokként, juniorként talán nem nehéz elhelyzetkedni az elméleti tudás birtokában – de kérdés, hogy így kapunk-e akkora fizetést, amelyből kompromisszumok nélkül meg tudunk élni vagy el tudjuk tartani a családunkat.

Nem is érdemes tanulni?

De. A tudás mindig megéri, csak a rendszert kell másképp használni ahhoz, hogy akár egy gazdasági mélyponton is önerőből tudjuk túllendíteni magunkat. 

A felnőtteknek (is) szóló szakképzések kínálata ma már sokkal szélesebb, mint néhány évvel ezelőtt. Ezeket a képzéseket ma már nem kell egyszere, 2-3-4 éves oktatás során elsajátítani. Résszakmákat már 8 általános iskolai év birtokában szerezhetünk. Ez pedig jobban megéri, mint elsőre tűnik. 

Mik a szakképzés előnyei?

    • Rengeteg munkát már csak szakképesítés, tanúsítvány birtokában szabad végezni. Emiatt viszont egyetlen részképesítés, (mint pl gépi vakoló, vízszigetelő, stb) is sokat ér a munkaerőpiacon
  • Rövid idő alatt, akár néhány hónapon belül is új szakképzettséget lehet szerezni. Nem kell évekig egyensúlyozni a munka és tanulás között. 
  • sikeres vizsga sokat ér. Egy egyetemi szigorlat csak egy lépés a vágyott végzettség felé. Egy résszakma elvégzése esetény viszont azonnal bizonyítványt vagy tanúsítványt kapsz. Rögtön használni tudod a munkaerőpiícon,

Minden képzés megéri?

Valahol minden képzés megéri, hiszen tudással, élménnyel, kapcsolatokkal, tapasztalattal gazdagodsz (persze kérdés, hogy végül pozitív tapasztalattal-e). Ha viszont a válságállóság, vagyis a pénzügyek szempontjából vizsgáljuk a különböző szakmákat és lehetőségeket, a kép már árnyaltabb egy kicsit. 

Ahhoz, hogy egy terület megfelelő anyagi biztonságot nyújtson, szükség van arra, hogy:

  • stabil kereset legyen az adott tevékenység iránt,
  • a körülmények legyenek viszonylag kiszámíthatók,
  • maga a munka ne igényeljen további befektetést, például kezdőcsomag, felszerelés, árukészlet vásárlását,
  • legyen biztonságos, egészséges környezetben végezhető.

Az építőipari tevékenységek például tökéletesen megfelelnek ezeknek a kritériumoknak. 

Miért érdemes az építőipari szakképzésket választani?

Az építőiparban minden szinten kínálkoznak munkalehetőségek, a képzettséget egyáltalán nem igénylő segédmunkától a komoly, mérnöki szintig. Építőipari munkásokra mindig szükség van. Építkezni, felújítani, karbantartani, korszerűsíteni minden gazdasági helyzetben kell. A szaktudás és a fizikai erő pedig ebben az iparágban nem pótolható. 

A szolgáltatóiparban például nagy esélye lehet annak, hogy a gazdasági nehézségek hatására visszaesik a kereslet. Az emberek otthon kezdik vágni a hajukat, a cégek saját kezükbe veszik a könyvelést vagy a telefonos értékesítést. A mezőgazdaság folyamatosan ki van szolgáltatva a természeti erőknek és a pillantnyi, helyi helyzetnek, például a tűzkároknak vagy a rágcsálók megjelenésének. A kereskedelem nagyobb válságok idején lelassul, a tőke sokszor romlékony vagy nehezen eladható árukészletekben marad. Az egészségügyben rengeteg veszély jelentkezik, gondoljunk csak a COVID-19 járvány idején tapasztalható állapotokra. 

Az építőipar ezekherz képest kiszámítható:

  • Az építkezés a kormányok számára stratégiai kérdés. A céges és magán ügyfeleknek is szüksége van legalább javításra, korszerűsítésre még a legrosszabb gazdasági helyzetben is. 
  • Az építőipar kockázatos, ezért szigorú a jogszabályi környezet, a folyamatok pedig lassúak, így jól ellenállnak a hirtelen gazdasági változásoknak.
  • Alkalmazottként is jól lehet boldogulni. Építőipari szakemberként általában nem mi, hanem a megrendelő felel a nyersanyag-utánpótlásért, a felszerelést pedig egy erős cég biztosítja.
  • Szigorúak a munkavédelmi előírások– Bár maga a tevékenység sokszor megterhelő és balesetveszélyes, ezek a kockázatok kiszámíthatóak. A gyakorlati tapasztalat könnyen konvertálható elméleti tudássá is, így a fizikia munkavágzéstől fokozatosan az elméleti tevékenységek felé fordulhatunk.

Hogyan érdemes megfelelő képzést választani?

A megfelelő, válságálló képzés tehát jó szakmát ad, viszonylag rugalmasan végezhető akár munka mellett is és használható végzettséget ad a befektetéseinkért cserébe. Ezt a rendszert igyekeztünk mi is tökéletesíteni, amikor építőipari képzéseink kínálatát állítottuk össze. 

Fontos és keresett szakképesítéseket kínálunk. Olyan képzéseket indítunk, amelyekre tényleges szükség van a piacon, de kellően korszerűek ahhoz, hogy ne rendelkezzen velük minden, már dolgozó szakember. 

Gyorsan végezhetsz nálunk. Előzetes tudásszintmérő tesztünk segítségével megvizsgáljuk, milyenek a meglévő ismereteid. Nem kell végigülnöd olyan órákat, ahol már nem tudnánk neked újat mondani. 

Rugalmas megoldásokkal várunk. Igyekszünk úgy megoldani a finanszírozási kérdéseket, hogy óriási kezdőtőke nélkül is belevághass a tanulásba. Cégvezetőként is számíthatsz ránk. Segítünk, hogy egyszerre akár az összes munkatársadnak új, válságálló végzettséget adhass a kezébe.

Szeretnél tartósan használható, értékes tudást szerezni, méghozzá úgy, hogy a gazdasági élet tengerének hullámai ne boríthassák fel a hajódat? Vedd fel velünk a kapcsolatot vagy jelentkezz! Megbeszéljük a részleteket.

 

Felnőttképző engedély száma: E/2025/000008